Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Adatkezelési irányelveinkkel kapcsolatban ITT tájékozódhat

Elfogadom
Menü

Budapesten voltunk a Piacok Napján

Budapesten voltunk a Piacok Napján

A Piacok Napján ott kellett lennünk Budapesten, hisz ez a mi Büszkeség Napunk!

Partnereink szervezésében valósult meg a Piacok Napja idén is: Az ÉTA Országos Szövetség és a Nem Adom Fel Alapítvány ugyanis tudja, hogy a legnagyobb nyilvánossággal érhetünk csak el áttörést az emberek fejében és szívében!

Budapesten jártunk a Piacok Napja vásáron, 2017. augusztus 27.-én

Sokan jöttek segítő vásárlással, kisebb pénzadományokkal támogatni mindazokat, akiknek szívügyük az esélyegyenlőség - s nem csak beszélnek róla, hanem tesznek is érte.

Mit láthatott, aki eljött megtekinteni ezt a vásárt? A különleges rendezvény a kézműves áruk kavalkádja mellett egyszerre képviselte a közösségi gondolkodás, a fenntarthatóság és a befogadás társadalmi üzenetét is.

 

Együtt lenni, együtt megmutatni magunkat a világnak!

Mi, fogyatékkal vagy tartós betegséggel élő emberek, sokszor részesülünk elutasításban, a társadalom egy része kirekesztene, elutasítana magától. Szeretnék, ha láthatatlanok lennénk, mert nem könnyű szembesülni ezekkel a problémákkal.

A sérült emberek semmiben sem jobbak vagy rosszabbak, mint azok, akiket nem lehet megbélyegezni első ránézésre. Mi is éppen úgy tudunk örülni, szeretni, nevetni, közösségben lenni, és dolgozni, ha lehet, és kapunk rá esélyt, mint bárki más.

Te is szeretnél egy esélyt? Mondjuk arra, hogy jobbá tehessük együtt a világot? Az első lépést mi tettük meg Feléd, a következő lépést Neked kell megtenned!

 

Támogasd a fogyatékosok fejlesztésének és társadalmi beilleszkedésének ügyét, vásárolj most webáruházunkbanTámogass minket vásárlásoddal!

Ha ily módon segítesz nekünk, ez a gesztus már egy élhetőbb világba vezet.

Megtehetted ezt a nyári fesztiválokon, rendezvényeken, ha termékeinkből választottál.

A Piacok Napján mindez egy helyen, egy napon, együtt töltve valósult meg.

De mindez nem csupán ezekre az alkalmakra szólt.

Bár a nyár sikeresen lezárult, árukészletünk továbbra is elérhető boltunkban és web-áruházunkban! Elkészült új oldalunk, ahol bemutatjuk folyamatosan változó kínálatunkat.

 

Avassuk fel együtt! 

Rendelj web-áruházunkból óriási árengedményekkel kifutó termékeinkből! Vásárolhatsz magadnak, és örömet szerezhetsz gyermekednek is! Ajándékul adunk egy kupont, amit majd a karácsonyi készülődés közben, új árukészletünkre érvényesíthetsz! Sikeres nézelődést, válogatást, választást kívánunk!

Keresés